Budapesten 1875 és 1918 között több mint 150 Zsolnay-kerámiával díszített épület készült. Ezek között találunk a magyar művészettörténetben kiemelkedő jelentőségű és kevésbé jelentős épületeket egyaránt. Stílusukat tekintve a historizmus neoreneszánsz irányzatától a magyarországi szecessziós építészet késői alkotásaiig terjednek. A színes, fantáziadús elemek alig láthatóak az utca szintjéről, de sokszor maga a járókelő sem figyel oda az őt körülvevő részletekre.
A Zsolnay-kerámiát az 1875 és 1918 közötti időszakban szinte minden jelentős építész alkalmazta épületeinek díszítésénél, köztük Ybl Miklós, Hauszmann Alajos, Lechner Ödön és Lajta Béla.
A Zsolnay-gyár és Zsolnay Vilmos munkássága akár jelképe is lehetne annak a rohamos fejlődésnek, amely a XIX. század utolsó harmadában végbement, sok tekintetben megvalósítva a század első felének, a reformkornak az álmait. E jelentős életműből fontos kiemelni Zsolnay Vimos személyes irányítása alatt született találmányokat (pirogránit, eozin-máz), főként azért, mert ezek meghatározóak voltak az építészeti kerámiák gyártásában is.
Az Ernst Múzeum kiállítása három fő egységből áll: az első kiállítási egység a ma is látható budapesti építészeti kerámiákat mutatja be, az épületek építésének időrendjében. E kiállítási részben az épülethomlokzatokon alkalmazott kerámiák mai állapotát Mattyasovszky Zsolnay Tamás (Zsolnay Vilmos dédunokája) által készített fényképfelvételek mutatják be. Ezt a fényképanyagot kiegészítik a Zsolnay-gyár fazonkönyvei, terrakottakönyvei, amelyekben megtalálható az egyes kerámiadíszítések részletes rajza. Itt kerülnek bemutatásra azok az eredeti kerámiadíszek, amelyek ma is fennálló épületekhez tartoznak, de már nincsenek eredeti helyükön.
A második nagy kiállítási egység a kerámia épületen belüli használatára helyezi a hangsúlyt. A rendezés fő szempontja itt a kerámia anyaga, ami által alkalom nyílik a különböző dokumentumok (receptkönyvek, gyártási technikák), valamint a Zsolnay Vilmossal együttműködő fejlesztők tevékenységének ismertetésére. Bemutatására kerül mind a pécsi, mind a budapesti Zsolnay-gyár.
A harmadik egység a már elpusztult, vagy meg sem valósult Zsolnay-kerámiával díszített épületeket mutatja be, tervek, rajzok, elméleti rekonstrukciók, makettek, megmaradt kerámiatöredékek (pl. Belvárosi Plébániatemplom oltára) segítségével. Így például a Földalatti állomásainak felszíni pavilonjairól, amelyeket 1912-ben elbontottak, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészeti Főiskolai Karának hallgatói készítettek számítógépes, háromdimenziós rekonstrukciókat.
A kiállítás zárásaként megtekinthetők a Fővárosi Állat- és Növénykert elefántháza Zsolnay-kerámiával díszített tornyáról készült fényképek és a tervek, amelyek alapján a korábban lebontott tornyot időközben helyreállították. (A helyreállítást 2000-ban Europa Nostra díjjal ismerték el.)
A kiállítás fő egységeit kiegészíti egy olvasósarok, ahol a témára vonatkozó korabeli kritikákat lehet olvasni, valamint egy „videószoba”. A kiállítás egyrészt köszöntése a 90. életévét éppen a kiállítás idején betöltő Mattyasovszky Zsolnay Tamásnak, tisztelgés életműve előtt, másrészt a fiatal, a téma iránt elhivatott nemzedék bemutatkozása.
Zsolnay-kerámia az Anker-házból a Budapest színes város címő kiállításról
(Ernst Múzeum, 2005, kurátor: Millisits Máté)
A Zsolnay-gyár terrakottakönyve a Budapest színes város című kiállításról
(Ernst Múzeum, 2005, kurátor: Millisits Máté)